Mínusz tíz fok ide vagy oda, a nőnek el kell jutnia egy csomó helyre, mert dolga van. A csekkeket például nem érdekli, hogy milyen az idő, jönnek nagy bőszen vigyorogva. De Manót sem érdekli, hogy odakint mi újság, ő is menetrendszerűen hízeleg a finom falatokért, amik szintén nem teremnek otthon a ruhás szekrény mélyében. A karácsonyi ajándékok sem maguktól bújnak a fa alá, és a három Grácia is akciózik éjjel-nappal, szóval a göndörhajú felveszi a tundrabugyit és nyakába veszi a várost. Választhatja a gyalogszert, ami öt perc után lehetséges ujjvég elhalás gyanúja miatt dugába dől, és felszállhat a budapesti közlekedési vállalat számos utasszállító eszközére, melyekre jogosultsága is van a nőnek, bizony. És mivel a popsira huppanás fájdalmas dolog, marad a BKV, bármennyire is diéta ellenes megoldás. Metrón utazva aztán szépen elmélázhat azon, hogy mely fogantyúkról leselkednek rá azok a csúnya zöldes barna színű meg sokcsápú bacik, vagy melyik utastársa fogja rátüsszenteni az új vírust. Ha pedig az elmélkedésből az ébreszti fel, hogy valaki úgy ül le mellé, hogy odapasszírozza a mellette lévő szomszédjához, még mindig örülhet, hogy nem ráültek (vannak emberek, akik nincsenek tisztában azzal, hogy hol érnek véget). A kedves ellenőrökről már nem is beszélve. Mindig akkor szeretnék látni azt a kis fényképes izét, amikor a nő mindkét karja foglalt és tonnákat cipel. De a nő nem szidja a metrót, mert ott legalább meleg van. Nem így a buszon, ahol szabadon választhatóan mélyhűtött hering, vagy fagyasztott paradicsom lehet belőle. Az előbbi akkor, ha sokan vannak a négykerekűn, az utóbbi meg, ha még többen. Viszont a körúti villamos minden utazás fénypontja. Már ha az új Vili jön. Az a szép, hosszú, narancssárga-fekete kígyó, amelyiken színészek figyelmeztetik a nagyérdeműt, hogy hol lehet legközelebb leszállni – tényleg színház az egész világ. Ezt a luxust nem lehet kihagyni, muszáj valamit intézni a villamos vonalán, csak fel kelljen rá szállni egy menetre. Ilyenkor a göndörhajú örömmel kukucskál ki két könyök között és lesi az égőkkel díszített fákat, meg a havazásból megmaradt fehérséget és boldog. Nem cserélne most semmilyen autóssal – még mercissel vagy audissal sem -, mert magasban ül, távol a gondoktól, anyázó sofőröktől, csúszós utaktól, koccanásoktól, piros lámpák dugóitól, trafipaxos rendőröktől, kreszt nem ismerő állampolgároktól, távol a felelősségtől. Milyen szép az élet! És ekkor a drága Vilmos hirtelen megáll, no nem mintha megállóhoz ért volna, csak úgy, a hidegre való tekintettel lerobban. Ajtók nyílnak, a színészek hangját a vezető morgása váltja fel:”A villamos technikai okok miatt nem megy tovább, kérem, mindenki szálljon le!”
Aztán később, mikor egy ismerkedni vágyó férfi telefonon érdeklődik arról, hogy a göndörhajú mivel érkezik a randira, szinte könnybe lábad a nő szeme, ahogy a BKV-s emlékeire gondol, majd elmosolyodik és sejtelmesen közli, hogy BMV-vel! (Hiszen nincs is annál jobb, mint a Busz, Metró, Villamos, főleg télvíz idején…..)
