Úgy tud örülni a nő egy jóleső meglepetésnek, mint majom a farkának. A jólesőnek. Nem a derült égből villámcsapásnak, és nem a piros hóesésnek. A kellemes nem feltétlen hasznos is, de mindenképp örömmel tölti el a lelket. És az ilyet bizony néha megkockáztatja az ember, még akkor is, ha az ellenkezője is benne van a pakliban.
Jókedvűen és kíváncsian lobogtatta a táskáját a göndörhajú a latyakos, hideg téli járdán, miközben közeledett a megbeszélt gyorsétkezde felé, bár olyan messze járt, hogy azon sem csodálkozott volna, ha egyszer csak megpillantja a Világvége feliratú útjelző táblát. Az valahogy nem jött szembe, de a felelőtlen ex-kutyatulajdonos által lepasszolt kutyu új tulajdonosa, az ismeretlen célszemély igen. Ez a kutyamizéria hozta őket össze, egy konferenciabeszélgetés során. És lett ebből egy randi is mindjárt, legalább is naívul ezt gondolta a gabonaevő. Hogy ezért találkoznak. Virág, meg bonbon, meg finom vacsora, de minimum egy jóképű lovag fehér lovon. És akkor az adalékanyagoktól hemzsegő ételeket árusító kajálda ajtaja nyílt, és még mielőtt a magassarkús bemehetett volna, netalántán le is ült volna egy pillanatra, csak nézelődni, melegedni picit, vagy ne adj Isten beszélgetősdit játszani a lovaggal, maximum egy kólát inni, nincs abban semmi kivetni való, szóval mindezek előtt és helyett a herceg kiszökkent a zsírszagú melegedőből és cseppet sem adoniszi ábrázattal közölte, hogy akkor most megmutat valamit, amit nemrég építettek és nagyon szép lett. A rövidszoknyás kicsit – mit kicsit, irtó – csalódottan beült az anyósülésre, és azon morfondírozott, hogy miféle csodapalota, vagy újabb cirádés pláza lehet az az épület, ami nem várhatott volna még egy fél órát, hogy megtekintsék, mert különben összeomlik. És egyáltalán, hol nőtt ki észrevétlenül a földből, hogy erről még csak tudomása sincs? Már kezdte elhinni, hogy biztosan ő lesz az első, aki e titokban felhúzott kacsalábon forgó felhőkarcolót láthatja, - lám, mégiscsak egy fél lovaggal van dolga-, mikor is megérkeztek a helyszínre. A dubai torony összement úgy kábé két méter magas kemencévé, és cseppet sem volt csodálatos látvány. Pláne, hogy sötétben leledzett, ergó, sokat nem lehetett belőle látni, csak hogy van. Hogy van ott valami a sarokban. Nevezzük kemencének. Jól van, rendben. Következő meglepetés? Ezt már viccből kérdezte magától a kétlábú, mert remélte, hogy megpróbáltatásai itt véget érnek, és ezután a hazamenetel következik ezerrel. Sajnos a gondolat ereje hihetetlen sebességgel működik, mert ahogy ezt a gonosz kis mondatot forgatta agytekervényei között, már száguldott is felé az újabb melepi, csak a piros nagy masni hiányzott róla. A sokkot kapott párizsit dugdosó már bánta, hogy ennyire nyitott a világra és laza és bevállalós, és inkább elment volna ma estére egy nővérszállóra terítőt hímezni, mintsem bemenni itt ebbe a házba, ahol ezer ember van, és ki tudja kik ők és mit csinálnak így együtt. Sajnos ezt is megtudta, mindent megtudott, majdnem ingyért és majdnem két óra alatt, miközben Manó és az édes otthon már nagyon hiányzott neki, és tűkön ült, hogy kiszabadulhasson a csapdából.
Amúgy a fejtágítás mondott újat, és még értelmet is látott benne, - annak ellenére, hogy nem kíván a továbbiakban részt venni ebben a szerveződésben -, csak éppen azt nem értette még másnap és egy hét múlva sem, hogy miért kellett egy felnőtt, érett személynek lemenni óvódás szintre, és ilyen módszerekkel elrabolni egy másik felnőtt és értelmes személyt, hogy tudomást szerezzen valamiről, ami még lehet, hogy jó is.
Nem lett volna egyszerűbb csak szimplán megkérdezni, hogy érdekli-e a dolog a göndörhajút?
És még a nők körülményesek….

Szerző: Vanilka  2010.01.26. 11:24 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vanilka.blog.hu/api/trackback/id/tr351703143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása